Utca-színházi Alkotóközösség


"Színházat mindenkinek!"
MENÜ

1.      Az egyesület elsőszámú célja, megfelelő körülményeket teremteni az UtcaSzAK azon törekvésének, mely szerint mi a UtcaSzAK tagjai a Commedia dell’Arte hagyományát tanulmányozva modern, nemzetközi utca-színházi nyelvet szeretnének alkotni. 2.      Az egyesület célja megfelelő szellemi közeget biztosítani ahhoz, hogy az UtcaSzAK előadásaiban a színháztól elzárt, vagy elzárkózó emberek számára is átélhető módon tegyük fel világunk és szűkebb környezetünk szembetűnő kérdéseit. A tematikus improvizációkból születő előadásaink a szociális, etnikai és társadalmi kiszolgáltatottság példáin keresztül, anyagi szellemi és érzelmi függés helyzetet tárják felszabadítóan mulatságos formában a befogadók elé. A maszk a távolabbi jövőben revelatív eszköz lehet bizonyos szcenikailag és szereposztásilag nehezen megoldható remekművek (Vízkereszt, Az Ember Tragédiája, a Faust, a Holdbéli csónakos vagy a Velencei Kalmár) 4x4-es Commedia színpadra való adaptálására 3.      Az egyesület szellemi műhelyként továbbá ·        szervezeti hátteret biztosít olasz (reménybeli román és más nemzetiségű) tagjaival közös párbeszédben a Commedia dell’ Arte több mint hatszáz éves örökségének mai színházi kultúrával való szervítésére vonatkozó kísérletekhez ·        támogatja azt a műhelymunkát, melyben a színház megerősödését célozzák, hogy utcai körülmények között is a biológiai jelen idő semmivel nem helyettesíthető élményét nyújthassa az elektronikus médiákon szocializálódott és szocializálódó nemzedékek számára. ·        lehetőséget nyújt a tagok számára, hogy a színház eszközeit az objektív módszerek és technikák tanulmányozásával kibővíthessék.  ·        ösztönzi, hogy tagsága az objektív és társadalomtudományok tanulmányozásával készülhessen témáinak mennél pontosabb megközelítésére. 4.      Az egyesület (színész) tagjai számára rendszeresen biztosítja a Commedia dell’Arte mesterség és technika tökéletes használatának elsajátításának feltételeit és annak nyilvános oktatási tevékenység keretén belüli továbbadását. 5.      Biztosítja tagjai számára egyéb rokon utcai műfajok tanulmányozásának és elsajátításának lehetőségét. 6.      Távlati célok között szerepel a maszkok használatának további kutatása erre képzett szakemberekkel együttműködésben a pszichodráma, dráma és drámajáték területén társadalmi betegségek, pszichés, és addiktológiai problémák enyhítésére alkalmas maszkos technikák, módszerek (vö. Bohócdoktorok) kifejlesztésének reményében. 7.      Egyesület célja, hogy hátteret biztosítson ahhoz, hogy az UtcaSzAK rendszeres munkával az elkövetkező években minden korosztály és társadalmi réteg számára élvezhető, hosszabb-rövidebb darabokból álló repertoárt hívhasson életre és azt megfelelő minőségű eszközök igénybevételével a célközönség lakókörnyezetében bemutathassa. 8.      Az egyesület operatív hátteret nyújt, hogy a társulat nemzetközi céljait közös többnyelvű munkafolyamatok eredményeként létrejövő előadások különböző európai a 4. pontban leírt helyszíneken történő bemutatásával megvalósíthassa. 9.      Az UtcaSzAK előadásai, az egyesület pályázati és egyéb bevételei után fennmaradó többlet eredményéből, egy saját infrastruktúra kialakítását tervezi: célunk egy saját próbahely, szállítójármű(vek), egy könnyűszerkezetes színpad, világítás és hangtechnika beszerzése, saját jelmeztár összeállítása valamint az előadások legfőbb elemének a maszkoknak gyűjtése és rendszerezése. 10.  Az előbbi pontok figyelembevételével az UtcaSzAK egyesület az alábbi esetekben valósítja meg a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló tevékenység fogalomkörét: o       kulturális tevékenység, o       hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, o       a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység, o       euroatlanti integráció elősegítése, Az UtcaSzAK elsősorban magas szakmai és szellemi színvonalon megalkotott utcaszínházi előadásokon keresztül valósítja meg a közhasznúság ideáját.

 

 

Menü
Asztali nézet